Könyvajánló- A 3 órás kert

Megvettem magamnak Őry Barnabás 3 órás kert című könyvét és amikor kiposztoltam az instagram történetemben sokan kértétek tőlem, hogy majd írjam meg milyen a könyv és mennyire találtam hasznosnak. Ezért most egy gyors összefoglalóban leírom nektek, nekem hogy tetszett a könyv és milyen benyomásaim vannak róla.

Ez nem egy fizetett együttműködés, megvettem magamnak mert úgy gondoltam hasznos lesz majd a számomra. Azt hozzá kell tennem, hogy nem sok kertészkedős könyvem van itthon. Mondhatni ez volt az első olyan könyv, amit megvettem a témában. Jobban szeretek videók alapján összeszedni ötleteket, de aztán mindig az van, hogy nehezen tudom vissza keresni őket, mit miben láttam ezért is döntöttem most amellett, hogy könyvet vegyek.

Mivel nincs itthon más könyvem ami hasonlóan ebben a témában írodott, ezért nehezen tudom összehasonlítani, hogy mi az amiben más, mint az eddigiekben megjelent könyvek. Viszont számomra rengetek új ötletet és tanácsot tartalmazott amiről eddig nem nagyon hallottam. A nagy részét idén már ki is fogom próbálni és utána majd arról is tudok nyilatkozni, hogy mennyire valósak a gyakorlatban is.

Miért vettem meg a könyvet?

Aki követi az odalam, biztosa tudja, hogy kicsinyke kertem van amiben nagyon sok az árnyék. Pár négyzetméter áll rendelkezésemre amit maximálisan kell tudnom kihasználnom, hogy a megtermelt zöldség mennyisége több mindenre legyen elég, mint egy ebéd. Ezért mindig keresem az új megoldásokat, ötelteket, tanácsokat amivel tudnám még jobban kihasználni azt a kicsi területet ami a rendelkezésemre áll. Azért vásároltam meg ezt a könyvet, mert tetszett a gondolat, hogy a lehető legkevesebb munkával még több terményt megtudjak termelni a családomnak. Sok fejtörést és elvesztegetett időt töltöttem azzal az elmúlt évek alatt, hogy mit mikor érdemes vetni, miután mit tudok kiültetni a kertben. Végre ebben a könyvben rengeteg segítséget kaptam ebben a témában is, nagyon egyértelmű és logikus minden megoldás, ötlet amit a könyvben olvastam.

A könyv

Maga a könyv nagyon jól van felépítve egészen az a alapoktól indul. A kert kialakításától, a különböző előkészítő munkálatokon át, az egyes zöldség csoportok külön bemutatásán, a tárolási megoldásokig. Szóval elég átfogóan mutatja be milyen teendők várnak egy kertészkedni vágyót a kertben és sok tanácsot is ad arra ezeket hogyan és mikor érdemes elvégezni a szezon folyamán.

Részletesen taglalja a növény csoportok fő jellemzőit és igényét, a végén pedig bemutatja táplázatokkal, hogy mit miután és mikor érdemes ültetni, ami nekem nagyon nagy segíséget adott az idei veteményesem megtervezésekor. A terv ami a könyvben szerepel, egy 100m2 en elterüllő kertre van kitalálva, de nyilván ezt arányosan lehet nagyobbítani vagy felezni, negyedelni kinek milyen területi adottságai vannak. Nos nekem azután, hogy idén bővítésbe fogtunk az ágyásokat illetően, most kemény 16 m2 en tudok majd kertészkedni. Szóval nem kifejezetten ilyen kis kertre szól ez a könyv, de még így is megtaláltam benne amit hasznosítani tudok majd a szezonban.

Maga a könyv nagyon jól van felépítve egészen az a alapoktól indul. A kert kialakításától, a különböző előkészítő munkálatokon át, az egyes zöldség csoportok külön bemutatásán, a tárolási megoldásokig. Szóval elég átfogóan mutatja be milyen teendők várnak egy kertészkedni vágyót a kertben és sok tanácsot is ad arra ezeket hogyan és mikor érdemes elvégezni a szezon folyamán.


Ami igazán hasznos volt számomra…

Amit nagyon tetszett, az a zöldség csoportok részletes beutatása. A tavalyi évben megpróbálkoztam a káposztafélékkel és nagy csalódás volt, mert nagyon nem sikerült a kártevők miatt. Most viszont, a könyvenek köszönhetően, sokkal felkészültebben tudok a szezonba belevágni és remélem lesz is mit szüretelnem ezúttal. Sok új fajta zöldséggel és virággal ismerkedtem meg amiket idén már én is beválogattam a kertembe.
A könyvben szereplő és alkalmazott zöldségfajtákhoz tartozó magokat is meg lehet rendelni és kipróbálni azokat. Nos, én rendeltem párat. A magasabb árkategóriába tartozó magok közé sorolnám őket, és viszonylag kevés van egy egy kiszerelésben DE! Már volt amit elvetettem és össze se lehet hasonlítani a más üzletekben vásárolt magok kikelési gyorsaságával és arányával. Csak hogy egy példát hozzak: a pakchoit tavaly már kipróbáltam és idén is terveztem a termesztését. A 3 órás kert webáruázában vásárolt magok majdnem másfél héttel keltek ki hamarabb, mint azok a magok amiket máshonnan vásároltam. Azontúl, hogy sokkal hamarabb kikeltek, erőteljeseben fejlődnek és az összes mag kicsírázott a míg a másik esetben ez az arány olyan 70%-os. Szóval igazán kellemesen csalódtam.


Összegezve, nekem nagyon megérte és hasznosnak találtam. Nem bántam meg a megvásárlását és kezdő konyhakertészek számára egy alap darab tud lenni, amit nem csak egy szezonban fog az ember használni, hanem sok éven át.

Remélem hasznosnak találtad ezt a rövid könyvajánlót és ha ezek után megvásárlod szívesen hallanám a Te véleményed is róla, ha pedig már Neked is megvan kommentben írd meg, neked mi az ami tetszett/ nem tetszett benne.

Köszönöm, hogy itt vagy és követed az oldalam, csodálatos napot kívánok és jó kertészkedést.

Szeretettel, Márti

Népszerű bejegyzések

Ismerj meg

A kert feltölt és inspirál. Táplálja a lelket és a testet. Hiszem, hogy mindenki képes ezt az elfeledett tudást előhívni és újra kapcsolódni a természettel. Mindenkiben ott a kertész.

Kövess be

Népszerű bejegyzések

  • All Post
  • ALTERNATÍV KERTEK
  • Gyökereztetés
  • Kert tippek
  • Kertésznapló
  • Kezdő kertészeknek
  • Nyáron a kert
  • Ősszel a kert
  • Receptek
  • Tavasszal a kert
  • Télen a kert
  • Veteményes
  • Virágoskert

Kategóriák

Kövess Intsagramon!

Edit Template

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasznos
© 2025, Márti kertésznaplója Szolgáltató: Wordpress